10. Védelmi és Irányítástechnikai Fórum
2025. május 6-8.
Mátraháza, Hotel Ózon****
10. Védelmi és Irányítástechnikai Fórum kezdete
nap
óra
perc
másodperc

Pionírként, egyre hangosabban a jövőbe mutató gyakorlatokért

A villamosenergia-rendszer működtetése egy progresszív, gyors ütemben változó környezetben folyamatosan új kihívások elé állítja a villamos védelem és irányítástechnika területét is, hiszen ezek nélkül nélkül nincs zavartalan villamosenergia-ellátás.

Szakmaközi szervezetként kiemelt feladatunk, hogy a szakemberek számára könnyen hozzáférhetővé tegyük az aktuális információkat, esettanulmányokat osszunk meg velük, bevonjuk őket az aktuális problémák megvitatásába, megoldásába.

A nagy múltra visszatekintő, több mint 360 főt megszólító Védelmi és Irányítástechnikai Fórum előadások, workshopok, szakmai látogatások, kiállítás, valamint kötetlen egyeztetések keretében garantálja, hogy a résztvevők innovatív gondolatokkal és jövőbe mutató gyakorlati tapasztalatokkal gazdagodnak az eseményen.

Rendezvényünk Energetikai Informatika Szakosztályunk és a MAVIR ZRt. Szekunder szakszolgálati osztály
szakmai közreműködésével valósul meg.

Főtámogató:

 

360+

résztvevő

24+

szakmai előadás

10+

kiállító

Néhány fontos adat
10. Védelmi és Irányítástechnikai Fórum

Helyszín:
Hotel Ózon & Luxury Villas**** Superior, Mátraháza

Időpont:
2025. május 6-8.

Főtámogató:
Com-Forth Kft.

Mottó:
10 éves a VIF: stabil pont egy instabil világban

 

 

 

 

 Határidők

Előadói felhívás közzététele:
2024. december 20.

Előadás javaslatok beérkezési határideje:
2025. január 22.

Jelentkezési felület megnyitása, előzetes program meghirdetése:
2025. február 24.

Végleges jelentkezési határidő:
2025. április 7.
(szabad helyek függvényében)

Prezentációk (ppt) beküldésének határideje:
2025. április 21.

KIÁLLÍTÓK RÉSZÉRE

Örömmel jelentjük be, hogy a Védelmi és Irányítástechnikai Fórum immár 10. alkalommal kerül megrendezésre! A Magyar Elektrotechnikai Egyesület nagyszabású szakmai eseményének következő állomása 2025. május 8-10., helyszíne pedig a Hotel Ózon & Luxury Villas **** Superior

 

Ez a rendezvény egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy bemutassa vállalkozását, termékeit és szolgáltatásait a villamosipari szakma meghatározó szereplőinek. Egy helyen találkozhat a terület vezető szakértőivel, döntéshozóival és leendő partnereivel, miközben naprakész információkat szerezhet az iparág legújabb trendjeiről.

Miért érdemes kiállítóként csatlakozni?

  • Magyarország legnagyobb védelmi és irányítástechnikai szakmai fóruma
  • Magas színvonalú szakmai programok és előadások
  • Fedett kiállítótér, igényes környezet
  • Kedvező kiállítói díjak és professzionális szolgáltatások
  • Hosszú évek óta elégedett és visszatérő kiállítók

Ne hagyja ki ezt a lehetőséget! Legyen részese egy dinamikus és fejlődő szakmai közösségnek, építsen kapcsolatokat, és mutassa be vállalkozása legújabb innovációit!

 

A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül, amely nyilvánosságra hozatalára (honlap, Facebook, Instagram, Elektrotechnika folyóirat, reklámanyag) a Magyar Elektrotechnikai Egyesület a jogot fenntartja

SZPONZOROK RÉSZÉRE

 

A Védelmi és Irányítástechnikai Fórum évről évre nagy érdeklődésre tart számot, és idén is kiemelt lehetőséget kínálunk partnereink számára, hogy kiemelkedő szakmai jelenlétet biztosítsanak vállalkozásuknak az iparág meghatározó szereplői között.

 

A résztvevők a rendezvény legfontosabb információit mobilalkalmazáson keresztül követhetik, így a szponzorok még hatékonyabban érhetik el célközönségüket.

A szponzori csomag díja 450.000 Ft + ÁFA

amely az alábbi megjelenési lehetőségeket tartalmazza:

  • Logómegjelenés
    • A rendezvénysorozat programfüzetében
    • Az előadások között vetített üdvözlő diákon
    • A rendezvény mobilalkalmazásában, amelyet minden résztvevő ingyenesen letölthet
    • A rendezvény honlapján
  • Promóciós anyagok elhelyezése
    • A regisztrációs csomagban és az információs pultnál
    • Egy egyoldalas hirdetési lehetőség az Elektrotechnika szaklapban (2025-ben)
  • Digitális megjelenés
    • A regisztrációnál elhelyezett nagyképernyős televízión
    • 1 perces, hang nélküli promóciós videó lejátszása az esemény alatt
  • Kiemelt támogatói említés
    • Az előadások közötti köszönetnyilvánítás

Legyen Ön is részese a szakma egyik legfontosabb eseményének, és használja ki ezt az egyedülálló lehetőséget vállalkozása népszerűsítésére!

ARCHÍVUM

 


Kapcsolat űrlap

Az Ön neve:*

Az Ön email címe:*

Telefonszáma:

Megkeresés tárgya:*


A levél szövege:*




Kérjük, írja be a képen látható karaktereket:*

Magyar
Elektrotechnikai
Egyesület


1075 Budapest,
Madách Imre út 5. III. emelet


+36 30 490 8804