Élmények egy résztvevőtől a 7. Védelmi és Irányítástechnikai Fórum fakultatív programjáról

Kedden délelőtt, a VIF-re utazva szóba került a csütörtöki fakultatív program. Számomra meglepő módon két kollégám (vagyis a gépjármű utasainak fele) is határozottan állította, hogy ez lesz a rendezvény egyik csúcspontja, és amint leérünk Zalakarosra, azonnal jelentkeznek a „túrára”.

Ehhez hasonló lelkesedést már tapasztaltam több barátomnál, ismerősömnél és gyermekeiknél is, ahol a „Thomas a gőzmozdony” korszakból való kiöregedés után jött a terepasztalozás, a számítógépes szimulációs játék, a makettezés… és van tudomásom olyan kollégáról is, aki hobbiból hét végén mozdonyvezetőként vállal műszakokat.

Az előzmények ismeretében nem csoda, hogy én is úgy döntöttem, hogy jelentkezem a programra. El sem tudtam képzelni, hogy milyen is lehet egy vasúti irányító központ, mit is csinálhatnak ott, mennyire lehet ez bonyolult feladat, hiszen bizonyosan automatizálva van minden. Mint kiderült, ez csak részben igaz:

Fiatalabb koromban sokat nyaraltam Fonyódon, és fel sem tűnt, hogy a vasútállomáson lévő épület két szintes, és a gondolat, hogy innen irányítanának egy több, mint 100 km-es szakaszt, fel sem merült bennem. A felső emeleten dolgozik három diszpécser 7/24 órás szolgálatban, egy hatalmas kivetítő fal előtt, ahol az irányított vasúti hálózati rész teljes egészében látható. A kb. 15 perces ismertető után eljött a kérdések ideje, ahol egyik kollégánk magához ragadta a szót, és sok érdekes információval lettünk gazdagabban.

A sémafal

Megtudtuk, hogy mi a különbség a megálló és az állomás között, illetve megnézhettük azt a helyi kezelő panelt (Fonyódon a földszinti részen), amivel az adott állomáson helyben vezérlik az adott szakaszt. Ehhez kapcsolódik egy számítógép, és ezen gép kezelő felülete érhető el az irányító központból. Érdekes volt egy kicsit belekóstolni abba, hogy milyen bonyolult rendszerről van szó, ahol a modern és az ötven éves technika együttműködése biztosítja a folyamatos üzemet.

Az egyik látogatói csoport

Rövid időre én is magamhoz ragadtam a szót, és igyekeztem megtudni, hogy mi az oka, és műszaki magyarázata annak, hogy mióta néhány évvel ezelőtt kicserélték a vasúti síneket Balatonfenyvesen, sokkal csendesebb, és „kattogásmentes” lett a környezet. Kérdésemre meg is kaptam a választ: két állomás között a lefektetett sínek össze vannak hegesztve. Erre a témára többször visszatértünk, mert ez a tény többünknek a felfoghatatlan és elfogadhatatlan, mondhatni döbbenetes kategóriába tartozik, vagyis: mi van a hőtágulással…!?, vagy ha sín olyan erősen van rögzítve a talpfákhoz (vagy talpbeton…?), hogy azzal együtt tud csak mozogni, akkor ez nem hasonló ahhoz, mint a mikor a mindenen áthatoló lövedék, és a mindent megállító betonfal találkozik…? Bevallom, hogy teljesen megnyugtató és száz százalékosan „megemészthető” választ nem kaptam erre a „fontos” kérdésre, de próbálom elfogadni az elfogadhatatlant. Az viszont bizonyos, hogy most még nyugodtabban szállok fel a vonatra, és megyek le Balatonra, hiszen láthattam, hogy milyen profi kollégák végzik a forgalom irányítását. Köszönet a lehetőségért, élmény volt részt venni a programon!

Szedlák Róbert
MAVIR szakszolgálati osztályvezető